Esküvő2026. szeptember 7.körülbelül 13 perc elolvasni

Legjobb esküvői helyszínek Magyarországon

Kastélyoktól a levendulamezőig: a legjobb esküvői helyszínek kapacitással, szállással és minden gyakorlati tudnivalóval.

Legjobb esküvői helyszínek Magyarországon

A helyszín kiválasztása az esküvőszervezés egyik legfontosabb döntése, hiszen rengeteg minden múlik rajta. A vendégek száma, a dátum, az esküvő hangulata, sőt a költségvetés jelentős része is ehhez igazodik.

Minden helyszínnél összeszedtük a kapacitást, a szállást, a rendelkezésre álló tereket és a megközelítést, vagyis azokat az információkat, amelyek alapján gyorsan eldönthetitek, hogy passzol-e hozzátok az adott helyszín. A cikk végén pedig azt is összeszedtük, mire érdemes rákérdezni a helyszínbejáráson.

A helyszíneket ábécérendben soroljuk fel, nem rangsorként. Nem hisszük, hogy lenne közöttük jobb vagy rosszabb választás: mindegyik más, és mindig az a legjobb helyszín, amelyik hozzátok illik. Azt, hogy melyik az, egyedül ti tudjátok eldönteni, mi ehhez szeretnénk megadni minden információt.

És egy jó hír: ha az esküvőtöket az alábbi helyszínek bármelyikén tartjátok, 15% kedvezményt adunk a csomagárból.

Amber Bride by Sorg Villa

Amber Bride esküvői helyszín romantikus belső udvara megterített asztalokkal
Leányfalu · ültetve 120–130 főig · Dunakanyar

Az „elfeledett nemesi birtokként” bemutatott villa mediterrán hangulatot hoz a Dunakanyarba. Boltíves ajtók, faragott ablakkeretek, borostyánnal befuttatott romantikus tornyok és macskaköves udvar adják a helyszín karakterét. A villát az 1940-es években alakították mediterrán stílusúvá.

  • Kapacitás: az egészen kicsi létszámtól 120–130 főig tudják a vendégeket egyszerre leültetni, ennél nagyobb létszámra alternatív megoldást kínálnak
  • Szállás: nincs a helyszínen
  • Konyha: nincs helyi konyha, catering kötelező
  • Terek: villa belső terei, belső udvar, macskaköves udvar, emeleti szobák készülődéshez
  • Megközelítés: Leányfalu, Budapesttől 30–45 perc (péntek délután és szombaton komoly forgalom a 11-esen)

Három dolgot érdemes előre tudni. Este 10 után kültéren már nem szólhat zene a szomszédok miatt, így a buli ekkor beltéren folytatódik, egészen hajnali 4 óráig. A parkolás korlátozott: a villán belül mindössze 1 vagy 2 autó fér el, a vendégek az utcán vagy egy átalakított teniszpályán tudnak parkolni, ezért érdemes transzferrel is számolni. A villa nem akadálymentes. Cserébe nem kell párhuzamos rendezvényektől tartani, egy napra egy esküvőt vállalnak.

🔗 amberbride.hu

Andrássy Kúria & Spa

Andrássy Kúria & Spa esküvői helyszín medencével és hangulatos kerttel
Tarcal · akár 130 fő · Tokaj-Hegyalja

Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodája egy 1700-as években épült kúriában kapott helyet, szőlőültetvényekkel körülvéve.

  • Kapacitás: három rendezvényterem, együtt akár 130 fő
  • Szállás: több mint 40 szoba a helyszínen, wellness-szel
  • Terek: három rendezvényterem, kúria terasza (polgári szertartás), a szomszédos római katolikus és református templom (egyházi szertartás)
  • Extrák: barlangfürdő, szaunavilág, borterápia, Michelin-ajánlott konyha
  • Megközelítés: Tarcal, Budapesttől kb. 230 km
  • Fontos: az exkluzív (teljes) bérlés minimum 45 szoba lefoglalásával jár

Ez a klasszikus kétnapos esküvő helyszíne. Mivel a szállás is a birtokon van, a másnapi, lazább programot is könnyű megszervezni. Budapest felől már hosszabb utazással kell számolni, viszont a minimumként lefoglalandó szobaszám miatt a vendégek elszállásolása lényegében helyben megoldható.

🔗 andrassykuria.hu

BOTANIQ Turai Kastély

BOTANIQ Turai Kastély és park madártávlatból
Tura · kb. 80 fő · szállás a helyszínen

Az 1883-ban Schossberger Zsigmond báró által építtetett neoreneszánsz és neobarokk kastély ma MICHELIN Key-díjas luxushelyszín. A kastélypark gyönyörű hátteret ad a szabadtéri szertartáshoz, a bálterem pedig elegáns helyszíne a vacsorának és a lakodalomnak. A kisebb, legfeljebb 60 fős vacsorákhoz a Pálmaház lehet ideális választás.

  • Kapacitás: kb. 80 fő
  • Szállás: 19 szoba és lakosztály, 40 főig
  • Terek: kastélypark (szabadtéri szertartás), bálterem, Pálmaház étterem
  • Extrák: wellness, szauna, fedett és kültéri medence, teniszpálya, sporteszközök
  • Megközelítés: Tura, Budapesttől kb. 50 km

A helyszín egyik legnagyobb előnye, hogy minden egy helyen lehet: a szertartás, a vacsora, a buli és a szállás miatt a vendégeknek nem kell egyik helyszínről a másikra utazniuk. A kapacitás 80 fő, így a kastély a meghívottak szűkebb körével tartott esküvőkhöz illik.

🔗 botaniqkastely.hu

Daalarna Garden

Daalarna Garden esküvői vacsora levendulamezőre néző terasszal
Szentendre · intim szertartástól több száz fős ünneplésig · 3 lakosztály

A Budapesttől mintegy 15 km-re, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szomszédságában található 5 hektáros birtok igazi különlegesség. A Pajta, az Átrium és a Kőház összesen 450 m²-es, négy évszakban használható rendezvényteret alkotnak. A terek az esküvő létszámához igazítva összenyithatók vagy kisebbre alakíthatók.

  • Kapacitás: beltér kb. 100–150 fő, kültér akár 400 fő
  • Szállás: 3 lakosztály a birtokon
  • Terek: Pajta (koktélbár), Átrium (szertartás és vacsora), Kőház (készülődő szoba), télikert, mozi terem 6 méteres vászonnal
  • Extrák: 6 × 21 méteres medence, egy hektáros levendulamező, vadvirágos rét, tűzrakóhely, angolkert, saját konyha és borpince
  • Megközelítés: Szentendre, Budapesttől 20–30 perc, reptértől kb. 40 perc

Két dolgot érdemes előre figyelembe venni. A levendulamező május végétől július végéig virágzik, a legszebb időszak általában június vége. Ha számotokra ez fontos szempont, érdemes ehhez igazítani az esküvő dátumát. A birtokon ugyanakkor csak három lakosztály található, így a násznép többi tagjának szállását Szentendrén vagy a környéken kell megoldani.

🔗 daalarnagarden.hu

Etyeki Kúria Pezsgőbirtok

Etyeki Kúria Pezsgőbirtok esti esküvői rendezvénye fényfüzérekkel
Etyek · 2–200 fő · hat különálló tér

Az 1996-ban alapított borászat 54 hektáron gazdálkodik két borvidéken, többek között Pinot Noir ültetvények között. 2022-ben elnyerte a „Magyarország legszebb borbirtoka” címet, 2023-ban pedig a Business Traveller Hungary a legjobb vidéki rendezvényhelyszínnek választotta. A birtok ma a Kúria Family része, és Sparkling Estate néven is találkozhattok vele.

  • Kapacitás: két főtől 150 fős lakodalomig; terenként eltérő
  • Szállás: nincs a helyszínen, de Budapest közelsége miatt a fővárosi vendégeknek nem is szükséges
  • Terek (hat, kapacitással): Pavilon 200 fő (tavasztól őszig) · Pezsgőbirtok, szabadtéri 200 fő · Panoráma terem 70 fő (egész évben) · Panoráma terasz 60 fő (szezonális) · Sváb ház 30 fő (egész évben) · Pezsgőbár 15 fő
  • Megközelítés: Etyek, Báthori u. 21., Budapesttől kb. 25 km / 20–25 perc

Ez a listán szereplő egyik legrugalmasabb helyszín: egy 15 fős pezsgőbári koccintástól egészen egy 200 fős pavilonos lagziig többféle eseményre alkalmas. A négy évszakos terek, vagyis a Panoráma terem, a Sváb ház és a Pezsgőbár télen is használhatók, míg a Pavilon és a szabadtéri területek szezonálisak. A kreatív fotózáshoz ráadásul a birtokot sem kell elhagyni.

🔗 kuriafamily.com

Haraszthy Pincészet — Matador étterem

Haraszthy Pincészet esküvői vacsora elegánsan megterített asztalokkal
Etyek · max. 130 fő · Budapesttől 20 perc

2025-ben Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka lett. A 143 hektáros birtok az Etyek-Budai borvidék második legnagyobbja. A Matador étterem a 2019-es teljes felújítás óta modern, üvegfalas és minimalista térként működik, ahol a steakhouse és a fine dining az argentin grillkultúrával találkozik.

  • Kapacitás: max. 130 fő (a helyszín űrlapja szerint), egyes források 140–180 főre bővíthetőnek írják
  • Szállás: nincs a helyszínen
  • Parkolás: kb. 50 autó
  • Terek: Matador étterem, terasz, fűtött feszített víztükrű medence (szabadtéri szertartás), amfiteátrum rendezvényekhez és koncertekhez
  • Különlegesség: az etyeki borok mellett az argentin és kaliforniai testvérpincészetek vörösborai is kóstolhatók
  • Megközelítés: Etyek, Öreghegy, Budapesttől 20 perc

A medence melletti szabadtéri szertartás a helyszín egyik védjegye. A belső tér modern és minimalista, ezért a rusztikus dekorkoncepciók helyett inkább a letisztult, elegáns megoldások működnek igazán jól.

🔗 matador.haraszthy.hu/eskuvo

Hernyák Birtok (Füvészkert)

Hernyák Birtok esküvői rendezvény hangulatos üvegpavilonban
Etyek · 100 fő beltéren, jó időben akár 200 fő kültéren

Az elegáns főépület klasszikus enteriőrjei szép hátteret adnak a szertartáshoz, a birtok kertjei pedig a szabadtéri programokhoz. A 2017-ben épült viktoriánus stílusú üvegház egy autentikus etyeki présház mögött, a szőlők között található. A 180 m²-es tér mediterrán növényekkel teli rendezvényhelyszín és télikert egyszerre.

  • Kapacitás: üvegház és füveskert max. 100 fő; kültéri rendezvény jó időben max. 200 fő; három kóstolóterem egyenként 20–30 fő beltér + 20–60 fő terasz
  • Szállás: nincs a birtokon, Etyeken, Bicskén vagy Budapest felé
  • Terek: viktoriánus üvegház, főépület, kóstolótermek, présház melletti terasz és füves rész (szertartás)
  • Extrák: jó parkolókapacitás, saját borászat és gasztronómiai műhely
  • Megközelítés: Etyek, Öreghegy présházak

Az üvegház a helyszín egyik legnagyobb különlegessége: egész évben és időjárástól függetlenül használható, ráadásul természetes, szórt fényt ad. A szertartás alapvetően szabadtéren történik, ezért rossz idő esetére külön érdemes egyeztetni a lehetőségeket. Esküvői kapcsolat: wedding@hernyak.hu

🔗 hernyak.hu

Hilltop Borbirtok

Hilltop esküvői helyszín szabadtéri esküvői sátorral és medencével
Neszmély · akár 170 fő · exkluzív, lezárt birtok

A 250 hektáros szőlőbirtok egy 4,5 hektáros területen fekszik a Melegeshegy tetején, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a Gerecse lankáira. 2018-ban Magyarország Legszebb Szőlőbirtokának választották. Esküvői csomagjaik a helyszínt, a gasztronómiát, az italokat és a szállást is magukban foglalják.

  • Kapacitás: panorámás nagyterem 150 fő; sátor 170 fő
  • Szállás: 10 szoba / 26 fő a helyszínen, aznap kizárólag a ti vendégeiteknek adják ki; a többieknek Tatán vagy Neszmélyen
  • Terek: dombtetői szertartáshely 360°-os panorámával, szertartás a medence mellett is, vendégfogadás a szőlőlugas alatti teraszon, nagyterem, medence melletti sátor
  • Megközelítés: Budapesttől kb. 1 óra, Tatától 20 perc

A birtok egyik legnagyobb vonzereje a 360°-os panoráma a Duna és a Gerecse felé. Van azonban egy praktikus szempont, amivel érdemes előre számolni: a szertartás helyszíne több száz méterre található a főépülettől, ezért az idősebb vendégek közlekedését érdemes előre megtervezni. Nyári szombatokon más vendégek is tartózkodhatnak a birtokon, erre ajánlatkéréskor érdemes rákérdezni.

🔗 hilltopborbirtok.hu

Kilroy Was Here

Kilroy Was Here esküvői vacsora hangulatos esti fényfüzérekkel
Csákberény · nagy füves terület + fedett tér · Budapesttől 50 perc

A Vértes lábánál, egy régi mezőgazdasági épületegyüttesből kialakított, vintage hangulatú és természetközeli helyszín. Nagy füves terület áll rendelkezésre a szertartáshoz és a partihoz, rossz idő esetére pedig fedett tér is van.

  • Kapacitás: nagyobb létszámú rendezvényre is alkalmas (pontos szám egyeztetendő)
  • Szállás: nincs a helyszínen, de segítenek a közeli, főleg móri szálláshelyek megtalálásában (Öreg Prés Butikhotel, Hétkúti Wellness Hotel és mások)
  • Terek: nagy füves terület, fedett beltéri tér, vintage épületegyüttes
  • Gasztronómia: látványkonyha, BBQ, mini hamburgerek, nem sablonos lakodalmas menü
  • Megközelítés: Csákberény, Rákóczi út 25., Budapesttől kb. 50 perc autóval (tömegközlekedéssel nehézkes)

A helyszín egyik legnagyobb előnye a szabadtér és a fedett tér együtt: a füves területen gyakorlatilag ti választhatjátok ki, hol legyen a szertartás. A nyitott terület miatt a nyár közepi hőségre érdemes készülni, míg szeptember elején kifejezetten kellemes lehet itt az idő. Kétnyelvű, magyar és angol szertartásokban is van tapasztalatuk.

Az ajánlatot személyes konzultáció és helyszínbejárás után szabják személyre.

🔗 kilroywashere.hu

Le Til Kúria

Le Til Kúria esküvői helyszín medencével és elegáns szabadtéri terasszal
Biri (Szabolcs-Szatmár-Bereg) · 10–180 fő · 5 hektáros park

Klasszikus építészet, játékos részletek és barokk hangulat keveredik ezen az 5 hektáros birtokon, amelyhez saját szabadtéri kápolna is tartozik. A szertartás történhet a parkban, a koccintás a kertben, a vacsora és a buli pedig az elegáns bálteremben, akár hajnali 3 óráig.

  • Kapacitás: 10–180 fő
  • Szállás: 17 szoba, 2 lakosztály, 8 vendégház, összesen kb. 40–50 fő
  • Terek: báltermek, központi udvar (szertartás), kültéri kápolna, hátsó kert, emeleti készülődő tér természetes fénnyel
  • Extrák: 70 parkolóhely, wellness, rugalmas menü (tálalt, svédasztal vagy vegyes)
  • Csomagok: teljes hétvégés esküvő (akár háromnaposra bővítve), hétköznapi esküvő (hétfő–csütörtök) kedvezőbb áron, EcoWedding (fenntartható dekor, szezonális menü, zero-waste)
  • Megközelítés: Biri, Nyíregyházától kb. 20 km

Két dolgot érdemes mérlegelni. A saját kápolna nagy előny, hiszen a szertartás és a vacsora helyszíne között nem kell autóba ülni, ami sokkal gördülékenyebbé teszi a napot. A szállás viszont korlátozott: körülbelül 40–50 vendég fér el, miközben szombaton 100 fős minimumlétszámmal kell számolni. A vendégek nagyobb részének ezért Biri környékén kell szállást keresni. Kisebb esküvőhöz a hétköznapi csomag lehet a jobb választás.

🔗 letilkuria.hu

Pálma Rendezvényház (Tatai Pálmaház)

Esküvői szertartás a Tatai Pálma Rendezvényház kertjében
Tata · akár 140 fő · az Angolpark szívében

Műemléki védettség alatt álló rendezvényház Tata nevezetes Angolparkjának kapujában, a várrom közelében. A bálterem eleganciáját a hatalmas üvegfelületek és a nagy belmagasság adja. A vendégek időjárástól függetlenül zárt, kényelmes térben lehetnek, miközben a nagy ablakokon keresztül a park látványa is megmarad.

  • Kapacitás: akár 140 fő · a terem 3 részre osztható: középen kör alakú rész, két oldalán azonos méretű szárny
  • Szállás: Kristály Imperial Hotel ★★★★ 69 felújított szobával, kb. 200 méterre / 5 perc séta; a nászutas szoba nászajándék
  • Terek: osztható bálterem, Angolpark (kültéri szertartás jó idő esetén), beltéri alternatíva rossz időben
  • Technika: teljes hangosítás, mikrofonok, projektor, légkondicionálás
  • Étkezés: a Kristály Imperial Hotel ★★★★ Esterházy Étterme biztosítja
  • Megközelítés: Tata, Angolkert, városközpontban, de távol a város zajától

A helyszín egyik legnagyobb logisztikai előnye a mindössze 200 méterre található, 69 szobás szálloda: a násznép elszállásolása így szinte teljes egészében megoldható, ami ezen a listán ritkaságnak számít. A három részre osztható terem miatt kisebb létszámnál sem érződik túl nagynak a tér, és a szertartás, a vacsora és a buli is jól elkülöníthető. A terem 140 főig fogad vendégeket.

🔗 palmhouse.eu

Plusz52 Event & Gastro Hall

Plusz52 Event & Gastro Hall esküvői vacsora hangulatos, növényekkel díszített teraszon
Etyek · 150–200 fő · Etyek legrégebbi pincéje

Etyek egyik új rendezvényhelyszíne, ahol a gasztronómia kapja a főszerepet. Jó időben a nagy üvegajtóknak köszönhetően a csarnok szinte teljesen összenyílik a kerttel, így a beltér és a szabadtér könnyen összekapcsolható.

  • Kapacitás: 150–200 fő
  • Szállás: nincs a helyszínen
  • Terek: Event & Gastro Hall, kert, Etyek legrégebbi borospincéje
  • Gasztronómia: prémium grill és BBQ tapasztalt tűzmesterek felügyelete alatt (Stoller Márton grillmester), tandoori kemence, yakitori grill
  • Megközelítés: Etyek, Kálvária tér 1., a faluban, nem a szőlők között

Egy fontos különbség, amit maga a helyszín is hangsúlyoz: nem a hagyományos lakodalomra építenek. A hangulat inkább egy nagy kerti partihoz áll közel, a klasszikus éjféli menü helyett pedig például fatüzelésű pizzaparti vagy hamburger is kerülhet az asztalra. Ez sok párnak éppen ezért vonzó, másoknak viszont nem ezt jelenti az esküvő. Érdemes előre átgondolni, hogy illik-e az elképzeléseitekhez.

Rugalmasak a speciális igényekre: tartottak már itt vegán és zero-waste esküvőt, valamint kicsi, intim, családias ünneplést is.

🔗 plus52.hu

Polyák Borbirtok

Polyák Borbirtok esküvői helyszín szabadtéri rendezvénysátorral
Kunszállás · max. 250 fő · apartmanok a helyszínen

Az Alföld szívében, Kecskeméttől körülbelül 15 percre található a 16 hektáros birtok. A közel 800 m²-es borászat 2011-ben épült. A helyszín egyik különlegessége a „sziluett sátor” egyedi megvilágítással, valamint a polgári szertartásokhoz kialakított „Boldogság kapu”.

  • Kapacitás: max. 250 fő, a lista legnagyobbika
  • Szállás: felújított nászház az ifjú párnak, plusz 5 apartman a vendégeknek (2022-es bővítés)
  • Terek: nomád nagysátor egyedi világítással, szabadtéri terület, Boldogság kapu
  • Extrák: saját bor a Polyák Pincészetből, borkóstoló hétfőtől szombatig 10 főtől, legény- és lánybúcsú is tartható
  • Megközelítés: Kunszállás, Kecskeméttől kb. 15 perc

Ha nagy a család és sok vendéget vártok, itt biztosan nem lesz gond a hellyel. Két dolgot viszont érdemes figyelembe venni. A fő esküvői tér sátor, nem pedig szilárd épület, ezért az időjárás és a szezon itt fontosabb szempont. A Kecskemét környéki elhelyezkedés miatt a vendégek többsége valószínűleg nem tud egyszerűen hazamenni, így a szállás megszervezésére nagyobb figyelmet kell fordítani, mint egy Budapesthez közeli helyszín esetében.

🔗 polyakborbirtok.com

Rókusfalvy Birtok

Rókusfalvy Birtok és a környező szőlőültetvény madártávlatból
Etyek · 70–180 fő · Budapesttől 30 km

Az etyeki dombok között, szőlőültetvények és pincesorok szomszédságában található birtok központi, 250 m²-es rendezvénytere az elrendezéstől függően 70–180 vendéget tud fogadni. Az időjárásálló kialakításnak köszönhetően egész évben használható, így téli esküvőhöz is jó választás lehet.

  • Kapacitás: 70–180 fő
  • Szállás: helyben 32 fő, a többi vendégnek Etyeken belül; készülődéshez is adnak szobát
  • Terek: 250 m²-es rendezvénytér, fedett panorámás borterasz (téliesíthető), szabadtéri szertartáshely a szőlősorok előtt
  • Extrák: 50 ingyenes parkolóhely, fényfüzérek, profi fény- és hangtechnika, polgári szertartás helyben tartható
  • Megközelítés: Etyek, Budapesttől 30 km

A birtok karaktere nagyon erős: sötétbarna gerendák és rusztikus enteriőr határozzák meg a hangulatát. Ez sokak számára éppen a helyszín egyik legnagyobb előnye, ezért a meleg, természetes anyagokkal operáló dekorkoncepciók működnek itt igazán jól. A fedett terasz ráadásul nem egyszerű esőterv, hanem önálló, igényes tér, ami nagy előny kiszámíthatatlan időjárás esetén.

🔗 rokusfalvy.hu

Mit kérdezzetek meg a helyszínbejáráson?

A helyszínek adatlapjai a szép részt mutatják. Ezek azok a kérdések, amikre a válasz ritkán szerepel a weboldalon, de utólag sokat számít:

1. Meddig szólhat a zene, és hol? Több helyszínen este 10 után csak beltéren mehet a buli a szomszédok miatt. Ez nem baj, de tudni kell róla előre.

2. Hány vendég fér el ténylegesen szállásban? A birtokon lévő szobaszám és a vendéglétszám gyakran nagyon eltér. Kérdezzétek meg, mi a legközelebbi valódi alternatíva, és mennyi idő odaérni.

3. Mi a valódi esőterv? Nem az számít, hogy „van fedett rész", hanem hogy a fedett rész önmagában szép-e, és elfér-e ott mindenki. Kérjétek, hogy mutassák meg, ne csak mondják.

4. Van-e aznap más rendezvény vagy vendég a területen? Nyári hétvégéken több birtokon párhuzamosan fut az esküvő és a normál vendégforgalom.

5. Milyen messze van a szertartás helye a vacsorától? Néhány száz méter is sok tud lenni tűsarkúban vagy idősebb vendégekkel.

6. Kötelező-e a helyszín cateringje, és mennyi a minimumlétszám? Több helyszínen szombatra van alsó létszámhatár, ami alatt bérleti díjat számolnak.

A 15% kedvezményről

Ha a fenti helyszínek bármelyikén tartjátok az esküvőtöket, 15% kedvezményt adunk a csomagárból. Nincs apró betűs rész: elég, ha az ajánlatkéréskor megadjátok a helyszínt.

👉 Kérjetek ajánlatot, az űrlapon ki tudjátok választani a helyszínt, és a kedvezmény automatikusan bekerül az ajánlatba.